
2011-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi karán. Ezt követően 3 évig oktattam, kutattam és sokat tanultam idősebb, tapasztaltabb kollégáimtól. Emellett elvégeztem 13 hipnózis tanfolyamot, különböző témákban. Tanultam pszichológiát, meditációt, publikáltam cikkeket és lassan elkezdtem a magánrendelésem. Mindezeket pedig azért tettem, hogy a lehető legjobb, legkorszerűbb módon segíthessem az embereket! Minden páciensnek másra van szüksége a fogorvosától: biztatásra, türelemre, lelkesedésre, szakmaiságra, biztos kezekre.
Kezeléseim során igyekszem mindenkinek személyre szabottan azt nyújtani, amit ő igényel. Sosem fogakat kezelek, mindig az embert. Mivel fogakból mindenkinek meghatározott számú jutott egy életre, nagy felelősséggel, alázattal kell viseltetnem irántuk. A minőségből nem engedek, mert azzal ártanék - vagyis az esküm ellen cselekednék. A fogászat közös munka: amit a fogtechnikussal, asszisztenssel együtt mi, orvosok megalkotunk, azt Önnek tisztán kell tartania, megfelelően kell használnia. Pácienseimmel közösen hosszú távra tervezek, mindig számíthatnak rám. Ebből következik, hogy tanítanom is kell: régi rossz szokásokat átalakítani. Ezt az egészet nem lehet futószalagon csinálni! Csakis alázattal és teljes odaadással művelhető az orvosi hivatás.
Ritka kincs egy olyan fogorvos, aki nemcsak szakmailag kiváló, hanem emberileg is példaértékű. Dr. Velez Róbert Doktor úr empatikus, türelmes és rendkívül precíz – minden apró részletre odafigyel. Munkája során mindig a legnagyobb szakértelemmel és gondossággal jár el, miközben a pácienst nem csupán betegként, hanem partnerként kezeli. Megnyugtató jelenléte, megértő hozzáállása és nyitottsága segít leküzdeni a félelmeket – nemcsak a fogainkat, hanem a lelkünket is ápolja. Neki sikerült elérni azt, amit más fogorvosnak eddig még soha, megszűnt a fóbiám, ami gyerekorom óta kínzott. Nulla stressz, nulla fájdalom egy családias hangulatú rendelőben, tündéri asszisztensnőkkel megkoronázva. Az aktivitásmérőm is alátámasztja, hogy elmúlt a fóbiám, ’szundiként’ jelzi minden egyes kezelésemet, pedig nem vagyok egyszerű eset. DentaLove, ahová pihenni jár az ember… Bárki kérdezi... csakis a DentaLove!

Az ember test-lélek-szellem hármasa, így nem elegendő csak a testet gyógyítani. Gondoljunk csak bele: ha az ember stresszes, jobban szorítja a fogait, ez okoz egyfajta izomfeszültséget, fogcsikorgatást válthat ki, ezáltal elkoptatva a legkeményebb foganyagot. Emellett például a cukorbevitel oldja a feszültséget - mert az agy megnyugszik tőle - de a fog eközben is romlik! Főleg akkor, ha az ember siet és nem mos megfelelő figyelmességgel vagy elegendő ideig fogat.
Amennyiben az orvos nem hívja fel mindezekre a figyelmet, csak a fogat kezeli. A tünet újra és újra elő fog jönni - egyre súlyosabban. A nagyobb tömések drágábbak, az ember a pénz kérdéese miatt is feszültté válik, esetleg emiatt is elhanyagolja a kezelést… Így pedig beindul egy ördögi kör. Filozófiám szerint ezt kell egyszer megállítani és elkezdeni az ember lelkével is foglalkozni.
Ezért is lett a mottónk: „Szívvel, szakértelemmel”.
Robi egy született Óvóbácsi. Igazán megnyugtató a jelenléte, valahogy elképesztő erővel sugározza kedves apai nyugalmát. Itt nem küzdened kell agyban, egyszerűen csak átadod magad és befogadod az energiákat. Egyfajta terápia, mintha jó kozmetikusnál vagy masszőrnél lennél. Sosem gondoltam, de bizonyos folyamatoknál tényleg le lehet menni alfába.. Órák repülnek el perceknek érződve. Szerény, szolgálatkész, olyan amilyennek elvileg minden orvos felesküdött. Üzletileg is korrekt, állja a szavát, nem generál x2 számlákat a végére, még akkor sem, ha nehezebb volt a feladat. Szakmailag “nyugtával dicsérd a napot”, majd ha 10 év eltelik értékelem, hisz Murphy nem alszik soha. Ugyanakkor amilyen odafigyeléssel, türelemmel és a jobbnál jobb speciális technológiákba vetett hittel végzi dolgát, úgy ítélem meg, nem panaszkodhatok. Meglepő és szinte hihetetlen, hogy nemcsak Tik-Tokon, hanem élőben, alaptermészetéből adódóan is pontosan ugyanazt hozza folyamatosan amit a képernyőn is tapasztalhatunk. Bár fárasztó és időrabló, mégis úgy érzem, megéri a 2 órás oda, 2 órás vissza autóút!

2025-ben frissen végzett fogorvosként nagy lelkesedéssel és elhivatottsággal fogadom pácienseimet! Mindig is vonzottak azok a tevékenységek, amelyek aprólékosságot, türelmet és odafigyelést igényelnek – ezek a tulajdonságok a fogorvosi hivatásban is meghatározóak.
Meggyőződésem, hogy a gyógyítás kétpólusú folyamat: a sikerhez a szakmai tudás mellett a páciens aktív együttműködése és bizalma is elengedhetetlen. A jó kommunikáció és a kölcsönös odafigyelés teszi a kezeléseket igazán eredményessé.
Főleg konzerváló fogászattal illetve gyermekfogászattal foglalkozom, ahol külön öröm számomra, ha egy-egy kezelés során sikerül félelmet oldani, mosolyt csalni a kis és nagyobb páciensek arcára.

Rendelőnkben számos lézeres, botox- és hialuronsavas kezelés áll pácienseink rendelkezésére. Azonban én nem különálló kezeléseket végzek, mindig hosszútávú együttműködésben gondolkodom. Egy közös úton kísérem pácienseimet, ahol mindenki egy egyén, aki egyéni bánásmódot és egyedi kezelési tervet érdemel. Rendszeresen találkozunk, utánkövetünk, újraértékelünk - a pácienssel karöltve egy közös cél érdekében: hogy örömmel és megelégedéssel tekinthessen tükörbe 10, 20, vagy akár 40 év múlva is.
Célom, hogy az egyedi adottságokat figyelembe véve, azokat kiemelve, illetve az évek során azokat megőrizve végezzem az esztétikai kezeléseket. Elengedhetetlennek tartom, hogy ne csak a kis részt, hanem a nagy összképet is figyelembe vegyük döntéseinknél, hiszen minden mindennel összefügg és a pillangóhatás az arcon is érvényesül. A holisztikus szemléletet pedig az arcon túlra is ki kell terjesztenünk, mert a bőrünk állapotát messze nem csupán az évgyűrűink száma befolyásolja.
Az esztétika természetesen a fogászati kezeléseim során is komoly szerepet kap, de a konzerváló kezeléseken és fogpótlások készítésén túl egy komplikált foghúzástól sem hátrálok meg.

1994-ben végeztem Szegeden, az Egészségügyi Főiskolai Kar Gyógytornász Szakán. Elsősorban ortopédiai, traumatológiai műtéten átesett páciensek rehabilitációjában vettem részt. 2011-től fordultam a funkcionális szemlélet felé a rehabilitációban, sportrehabilitációban. 2017-től alkalmazok fájdalom csillapítására, mozgásbeszűkülésre fasciális terápiát (FDM) a kezelések során. A kineziotape technikák közül a Dynamic Tape módszertanát alkalmazom előszeretettel. 2025-ben ismerkedtem meg az állkapocsízületi diszfunkciók (TMD) fizioterápiájával, amit a DentaLove csaptában szeretnék sikeresen alkalmazni. Hiszek abban, hogy tartós javulást akkor érhetünk el, ha az egész embert figyelembe veszük és holisztikusan közelítünk a problémákhoz.

2022-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar dentálhigiénikus szakán. Ez év szeptemberében, csatlakozva a DentaLove csapatához asszisztensi tapasztalatot is szereztem. Dentálhigiénikusként preventív munkát végzek, hiszen a komolyabb fogászati elváltozások megelőzése a célom. Ezt nemcsak kezelésekkel lehet megtenni - mint például fogkőeltávolítás vagy barázdazárás -, hanem akár egy szájhigiénés instruáló, motiváló beszélgetéssel. Az otthoni szájápolással fenn lehet tartani a megfelelő állapotot, ebben pedig iránymutatást tudok nyújtani a pácienseink részére. Asszisztensként a kezelések gördülékenységére törekedve dolgozom a fogorvosaink keze alá. Mindkét tevékenységemben a fő célom, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel hagyja el a rendelőt a páciens. Empátiával és tudásom legjavával járulok hozzá a lehető legjobb fogászati élmény megtapasztalásához.

Fogászati asszisztens végzettségemet 2022-ben szereztem Szegeden, majd 2023 októberében csatlakoztam a DentaLove csapatához.
Úgy érzem, hogy rögtön sikerült beilleszkednem a remek csapatba - köszönhetően a kedves fogadtatásnak. A kollégák rendkívül segítőkészek, a munkahely makulátlan és rendezett. A DentaLove remek lehetőségeket nyújt számomra a jövőre nézve is, hiszen gyarapíthatom az általam megszerzett tudást - a tapasztaltabb munkatársaim segítőkészségének hála. A hivatásomnak tekintem a szakmát! Ezt pedig a betegek iránti odafigyeléssel, kedvességgel, rendkívül körültekintő és precíz munkával tudom leginkább kifejezni. Munkakörömből adódóan többféle feladatot látok el, hatékonyan együttműködve a csapatunk többi tagjával.

2012-ben végeztem Szegeden fogászati asszisztensként, majd 2016-ban dentálhigiénikus képesítést szereztem Budapesten, hogy még aktívabban segíthessem a pácienseket az egészséges mosoly elérésében.
Dentalhigiénikusként a munkám középpontjában a fogkőlevétel, az ínyproblémák kezelése és a professzionális fogfehérítés áll. Nagy hangsúlyt fektetek a megelőzésre és a személyre szabott tanácsadásra is, mert hiszem, hogy a szép mosolyhoz vezető út együttműködésen és bizalmon alapul.
Számomra a legfontosabb, hogy a pácienseim jól érezzék magukat, és tudják: jó kezekben vannak – akár rutinszerű kezelésekről, akár hosszabb távú megoldásokról van szó.

A projekt tartalmának részletes bemutatása:
A GINOP Plusz-3-2.4-23 KKV kapacitásbővítő támogatás keretében 2 új munkavállaló kerül felvételre:
- takarító munkatárs
- adminisztrátor munkatárs.
Utóbbi munkatársunk esetében kerül sor a digitális és zöld átálláshoz kapcsolódó vállalások megvalósítására. Az ő munkaköri leírásának része is lesz e két feladat elvégzése. Ő fogja készségszinten megtanulni a beszerzésre kerülő szoftver kezelését (erre kiképzésre is kerül), valamint ő szervezi meg és koordinálja a szelektív hulladékgyűjtés folyamatát. Költségvetésünk ezen célokat támogatja a pályázati szabályok és vállalások legteljesebb betartása mellett. Emellett beszerzésre kerül egy fogorvosi szoftver, mely biztosítja a piaci igények kielégítését és vállalkozásunk fenntarthatóságát, a foglalkoztatás folytonosságát, a munkahelyek megtartását.
