DentaLove logó

Bemutatkozik a DentaLove csapata!

Dr. Velez Róbert

Konzerváló fogászat, Endodoncia, Protetika, Hipnózis

2011-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi karán. Ezt követően 3 évig oktattam, kutattam és sokat tanultam idősebb, tapasztaltabb kollégáimtól. Emellett elvégeztem 13 hipnózis tanfolyamot, különböző témákban. Tanultam pszichológiát, meditációt, publikáltam cikkeket és lassan elkezdtem a magánrendelésem. Mindezeket pedig azért tettem, hogy a lehető legjobb, legkorszerűbb módon segíthessem az embereket! Minden páciensnek másra van szüksége a fogorvosától: biztatásra, türelemre, lelkesedésre, szakmaiságra, biztos kezekre.

Kezeléseim során igyekszem mindenkinek személyre szabottan azt nyújtani, amit ő igényel. Sosem fogakat kezelek, mindig az embert. Mivel fogakból mindenkinek meghatározott számú jutott egy életre, nagy felelősséggel, alázattal kell viseltetnem irántuk. A minőségből nem engedek, mert azzal ártanék - vagyis az esküm ellen cselekednék. A fogászat közös munka: amit a fogtechnikussal, asszisztenssel együtt mi, orvosok megalkotunk, azt Önnek tisztán kell tartania, megfelelően kell használnia. Pácienseimmel közösen hosszú távra tervezek, mindig számíthatnak rám. Ebből következik, hogy tanítanom is kell: régi rossz szokásokat átalakítani. Ezt az egészet nem lehet futószalagon csinálni! Csakis alázattal és teljes odaadással művelhető az orvosi hivatás.

Ritka kincs egy olyan fogorvos, aki nemcsak szakmailag kiváló, hanem emberileg is példaértékű. Dr. Velez Róbert Doktor úr empatikus, türelmes és rendkívül precíz – minden apró részletre odafigyel. Munkája során mindig a legnagyobb szakértelemmel és gondossággal jár el, miközben a pácienst nem csupán betegként, hanem partnerként kezeli. Megnyugtató jelenléte, megértő hozzáállása és nyitottsága segít leküzdeni a félelmeket – nemcsak a fogainkat, hanem a lelkünket is ápolja. Neki sikerült elérni azt, amit más fogorvosnak eddig még soha, megszűnt a fóbiám, ami gyerekorom óta kínzott. Nulla stressz, nulla fájdalom egy családias hangulatú rendelőben, tündéri asszisztensnőkkel megkoronázva. Az aktivitásmérőm is alátámasztja, hogy elmúlt a fóbiám, ’szundiként’ jelzi minden egyes kezelésemet, pedig nem vagyok egyszerű eset. DentaLove, ahová pihenni jár az ember… Bárki kérdezi... csakis a DentaLove!
Sára

Az ember test-lélek-szellem hármasa, így nem elegendő csak a testet gyógyítani. Gondoljunk csak bele: ha az ember stresszes, jobban szorítja a fogait, ez okoz egyfajta izomfeszültséget, fogcsikorgatást válthat ki, ezáltal elkoptatva a legkeményebb foganyagot. Emellett például a cukorbevitel oldja a feszültséget - mert az agy megnyugszik tőle - de a fog eközben is romlik! Főleg akkor, ha az ember siet és nem mos megfelelő figyelmességgel vagy elegendő ideig fogat.

Amennyiben az orvos nem hívja fel mindezekre a figyelmet, csak a fogat kezeli. A tünet újra és újra elő fog jönni - egyre súlyosabban. A nagyobb tömések drágábbak, az ember a pénz kérdéese miatt is feszültté válik, esetleg emiatt is elhanyagolja a kezelést… Így pedig beindul egy ördögi kör. Filozófiám szerint ezt kell egyszer megállítani és elkezdeni az ember lelkével is foglalkozni.

Ezért is lett a mottónk: „Szívvel, szakértelemmel”.

Robi egy született Óvóbácsi. Igazán megnyugtató a jelenléte, valahogy elképesztő erővel sugározza kedves apai nyugalmát. Itt nem küzdened kell agyban, egyszerűen csak átadod magad és befogadod az energiákat. Egyfajta terápia, mintha jó kozmetikusnál vagy masszőrnél lennél. Sosem gondoltam, de bizonyos folyamatoknál tényleg le lehet menni alfába.. Órák repülnek el perceknek érződve. Szerény, szolgálatkész, olyan amilyennek elvileg minden orvos felesküdött. Üzletileg is korrekt, állja a szavát, nem generál x2 számlákat a végére, még akkor sem, ha nehezebb volt a feladat. Szakmailag “nyugtával dicsérd a napot”, majd ha 10 év eltelik értékelem, hisz Murphy nem alszik soha. Ugyanakkor amilyen odafigyeléssel, türelemmel és a jobbnál jobb speciális technológiákba vetett hittel végzi dolgát, úgy ítélem meg, nem panaszkodhatok. Meglepő és szinte hihetetlen, hogy nemcsak Tik-Tokon, hanem élőben, alaptermészetéből adódóan is pontosan ugyanazt hozza folyamatosan amit a képernyőn is tapasztalhatunk. Bár fárasztó és időrabló, mégis úgy érzem, megéri a 2 órás oda, 2 órás vissza autóút!
Nándor

Bányai Andrea

Gyógytornász (állkapocs ízületi gyógytorna)

1994-ben végeztem Szegeden, az Egészségügyi Főiskolai Kar Gyógytornász Szakán. Elsősorban ortopédiai, traumatológiai műtéten átesett páciensek rehabilitációjában vettem részt. 2011-től fordultam a funkcionális szemlélet felé a rehabilitációban, sportrehabilitációban. 2017-től alkalmazok fájdalom csillapítására, mozgásbeszűkülésre fasciális terápiát (FDM) a kezelések során. A kineziotape technikák közül a Dynamic Tape módszertanát alkalmazom előszeretettel. 2025-ben ismerkedtem meg az állkapocsízületi diszfunkciók (TMD) fizioterápiájával, amit a DentaLove csaptában szeretnék sikeresen alkalmazni. Hiszek abban, hogy tartós javulást akkor érhetünk el, ha az egész embert figyelembe veszük és holisztikusan közelítünk a problémákhoz.

Dobos Vivien dentálhigiénikus

Dobos Vivien

Dentálhigiénikus, Asszisztens

2022-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar dentálhigiénikus szakán. Ez év szeptemberében, csatlakozva a DentaLove csapatához asszisztensi tapasztalatot is szereztem. Dentálhigiénikusként preventív munkát végzek, hiszen a komolyabb fogászati elváltozások megelőzése a célom. Ezt nemcsak kezelésekkel lehet megtenni - mint például fogkőeltávolítás vagy barázdazárás -, hanem akár egy szájhigiénés instruáló, motiváló beszélgetéssel. Az otthoni szájápolással fenn lehet tartani a megfelelő állapotot, ebben pedig iránymutatást tudok nyújtani a pácienseink részére. Asszisztensként a kezelések gördülékenységére törekedve dolgozom a fogorvosaink keze alá. Mindkét tevékenységemben a fő célom, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel hagyja el a rendelőt a páciens. Empátiával és tudásom legjavával járulok hozzá a lehető legjobb fogászati élmény megtapasztalásához.

Hurguly Alexandra

Fogászati asszisztens

Fogászati asszisztens végzettségemet 2022-ben szereztem Szegeden, majd 2023 októberében csatlakoztam a DentaLove csapatához.

Úgy érzem, hogy rögtön sikerült beilleszkednem a remek csapatba - köszönhetően a kedves fogadtatásnak. A kollégák rendkívül segítőkészek, a munkahely makulátlan és rendezett. A DentaLove remek lehetőségeket nyújt számomra a jövőre nézve is, hiszen gyarapíthatom az általam megszerzett tudást - a tapasztaltabb munkatársaim segítőkészségének hála. A hivatásomnak tekintem a szakmát! Ezt pedig a betegek iránti odafigyeléssel, kedvességgel, rendkívül körültekintő és precíz munkával tudom leginkább kifejezni. Munkakörömből adódóan többféle feladatot látok el, hatékonyan együttműködve a csapatunk többi tagjával.

Sárközi-Nagy Sarolta

Fogászati asszisztens

2016-ban kezdtem páciens koordinátorként dolgozni egy budapesti fogászaton. A munkával párhuzamosan elvégeztem a Fogászati asszisztens képzést és szépen lassan gyakorlatot is szereztem a kezelések terén is. Ahogy teltek a hónapok, egyre inkább azt kezdtem érezni, hogy megtaláltam a helyem és szeretem a munkámat! Remek érzés hozzájárulni a Páciensek gyógyulásához. Vagy egy esztétikai kezelésnél látni a kiindulási helyzetet, majd pedig az elkészült végeredményt, amivel elégedetten, hálásan, szép mosollyal távoznak a rendelőből a Páciensek.
Nagy örömömre szolgál, hogy a Dentalove csapatának tagja lehetek! Úgy érzem, nagy lehetőséget kaptam így a további fejlődésre, amivel még hatékonyabban tudok hozzájárulni egy-egy kezelés sikeréhez. A fogászati légkört különösen szeretem azért, mert itt minden nap látok és tanulok valami újat, amivel másoknak is tudok segíteni. Az pedig külön izgalmas számomra, hogy élőben is megtapasztalhatom mindazt, amit hónapokon keresztül a rendelő TikTok csatornájának követőjeként láthattam.

Marcinkovics Tünde

Kozmetikus

A szépségápolás mindig is közel állt a szívemhez, de csak később, háromgyermekes anyukaként vált bizonyossá, hogy ez az én utam.
Felnőttként szereztem meg a kozmetikus képesítésemet, és ezzel együtt egy új hivatást, ami azóta is napról napra inspirál. Ez a második diplomám – de az első olyan munka, amit valóban a sajátomnak érzek. 2023 elején nyitottam meg saját kozmetikai szalonomat Algyőn.
Számomra a szépségápolás nem csupán munka, hanem hivatás, hobbi és mindennapi kihívás – egyfajta közös út, amin vendégeimmel együtt haladunk. Hiszem, hogy a kozmetika nem a tökéletességről, hanem az önazonosságról szól: arról, hogy a vendég újra úgy érezze, a tükör jóbarát, nem ellenség.
A DentaLove rendelőben a lézeres arckezelésekhez kapcsolódó bőrápolásra – az előkészítésre és az utóápolásra – specializálódtam. A célom, hogy minden egyes bőrtípusra olyan rutint állítsak össze, ami támogatja a kezelést és segít elérni a legszebb, legbiztonságosabb eredményt. Hiszek abban, hogy a kozmetika és az orvosesztétika kéz a kézben jár – egymást erősítik, kiegészítik. Az egész folyamat egy finoman hangolt együttműködés – a pácienssel, az orvossal és persze a bőrrel magával.
A bőr sosem hazudik. A dolgunk, hogy megértsük, mit mond.
Marcinkovics Tünde kozmetikus

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz)

  • A kedvezményezett neve; - Algyői Fogcentrum Kft.
  • A fejlesztés tárgya; " „GINOP Plusz-3.2.4-23 KKV kapacitásbővítő támogatás
  • A szerződött támogatás összege 4 060 000 ,-Ft

A projekt tartalmának részletes bemutatása: 

A GINOP Plusz-3-2.4-23 KKV kapacitásbővítő támogatás keretében 2 új munkavállaló kerül felvételre:

- takarító munkatárs

- adminisztrátor munkatárs.

Utóbbi munkatársunk esetében kerül sor a digitális és zöld átálláshoz kapcsolódó vállalások megvalósítására. Az ő munkaköri leírásának része is lesz e két feladat elvégzése. Ő fogja készségszinten megtanulni a beszerzésre kerülő szoftver kezelését (erre kiképzésre is kerül), valamint ő szervezi meg és koordinálja a szelektív hulladékgyűjtés folyamatát. Költségvetésünk ezen célokat támogatja a pályázati szabályok és vállalások legteljesebb betartása mellett. Emellett beszerzésre kerül egy fogorvosi szoftver, mely biztosítja a piaci igények kielégítését és vállalkozásunk fenntarthatóságát, a foglalkoztatás folytonosságát, a munkahelyek megtartását.

  • A projekt fizikai befejezési dátuma: 2025.02.28.