Gyermekfogászat

Gyermekfogászat a prevenció jegyében – megelőzés, játékos ismerkedés
A gyermekfogászat a megelőzéssel kezdődik. Fontos ugyanis nagy hangsúlyt fordítani a fogorvossal történő megismerkedésre. Ennek lényege, hogy így elkerülhető az, hogy a gyermekek már fiatal korban féljenek a fogorvostól, halogassák a fogaik ellenőriztetését, vagy egy probléma kezelését. A korai megismerkedéssel egyben az is elérhető, hogy a helyes és gondos fogmosást mielőbb elsajátítsák.
Nálunk a kisebb gyermekkel érkezők igénybe vehetik a “Fogtündér segéd” szolgáltatást. Ennek keretében az asszisztens és részben az orvos is beöltözik fogtündérnek, ezzel élménnyé varázsolva a gyermek kezelését.
Miben más a DentaLove, mint a többi fogászat?
Először is: szeretjük a gyerekeket, és azon dolgozunk, hogy ők is megszeressék a fogászati kezeléseket. Ez elsőre furcsán hangozhat, de higgyék el, elérhető cél. A DentaLove-nál mindent megteszünk, hogy már az egészen kicsik számára is pozitív tapasztalat legyen a fogászati kezelés. Célunk a bizalomépítés - ha a gyermeknek több találkozó kell ehhez, akkor állunk rendelkezésre, sosem erőszakoskodunk sem a kicsikkel sem a nagyokkal. Többféle trükköt bevetünk a kezelések kellemesebbé tételéhez: varázsolunk, mesélünk kezelés közben, és a gyerekek akár mesét is nézhetnek a fogorvosi szék fölötti TV-n. A kezelések után a legbátrabbak matricát, kisebb ajándékokat és bátroságoklevelet kapnak.
+1 extra: nálunk a gyerekek színes töméseket is választhatnak maguknak - rózsaszín, kék, zöld vagy arany színben!
Fogtündér Program
Ilyenek voltak a korábbi Fogtündér Programok:

Meseterápia a DentaLove-nál
A gyerekek - a felnőttekhez hasonlóan - sokszor félnek a fogászati kezelésektől. Ezt okozhatja korábbi fogászati trauma vagy bármilyen egyéb negatív élmény. A traumák feldolgozásának, illetve a szorongás feloldásának nagyszerű eszköze a meseterápia, ami már a DentaLove kínálatában is elérhető!
Mit is jelent pontosan a meseterápia?
A meseterápia a rendelőnkben zajlik egy külön alkalommal, amikor kezelés nem is történik. A meseterapeuta ilyenkor csak az Ön gyermekével foglalkozik, személyre szabottan.
A mesék történeteinek terápiás jellege, illetve a mesehősökkel történő azonosulás - például a különleges képességek birtoklásába történő beleélés - nagyban segít a gyermekeknek
feldolgozni a korábbi traumákat, rossz élményeket és új, pozitív tapasztalatokat ad a fogászati helyzettel kapcsolatban.
Kérés esetén magát a szükséges fogorvosi kezelést is össze tudjuk hangolni a meseterápiával.
A tejfogak

A tejfogak ápolása nem csak ezért fontos…
Mivel ugyanúgy viselkednek, mint a maradandó fogak, ugyanazok a veszélyek vonatkoznak rájuk is. Egy elharapódzó szuvasodás könnyen gyulladássá tud alakulni, ami gyökérkezeléshez vagy a fogágyba történő lejutással a maradandó fog csírájának roncsolódásához is vezethet. Ezért elterjedt módszer a tejfogak tömése is, melyhez egy speciális, fluoridos tömőanyagot is szoktak alkalmazni a fogorvosok, hogy a tömés anyagában is javítsa a kezelt fogat. A tejfogak elhagyását is figyelemmel kell kísérni. Vannak ugyanis olyan esetek, amikor a tejfogak gyökere nem szívódik fel kellő ütemben ahhoz, hogy az alatta előtörő maradandó fog ki tudja lökni a tejfog koronáját. Ilyenkor egymásra csúszhatnak a fogak és könnyen sérülhet a maradandó fog koronája is. Egy kontrollvizsgálat ilyenkor kiszűrheti a problémát és megelőzheti egy értékes fog elvesztését.

Gyermekbalesetek fogászati szempontból
A gyermekfogászat gyakran a balesetekből adódó fogsérülések kezeléséből, problémák megoldásából áll. Szerencsére a fiatalok szervezete oly gyorsan fejlődik, hogy a legtöbb probléma viszonylag gyorsan megoldható, de azért érdemes észben tartani néhány fontos dolgot:
Kitört vagy letört fog
Ilyen esetben mielőbb keressék fel fogorvosukat, és a gyermek szájában vagy leginkább a nyálában tartsák nedvesen a letört darabot!
- Ha csak meglazult egy fog, akkor azt a fogorvos rögzíteni tudja a környező fogakhoz, és teljes mértékben megmenthető lehet.
- Gyakori egy baleset kapcsán kiesett tejfog esetében a lágy részek sérülése is. Bár a kiesett tejfog nem ültethető vissza, a lágy részeket feltétlenül el kell látni és meg kell vizsgálni.
- Minden fogakat érintő baleset kapcsán ajánlott mielőbb felkeresni a fogorvost, ugyanis a gyermek korától, a fog elhelyezkedésétől és a sérülés mértékétől sok függhet! Általában ilyenkor az elsődleges szempont a maradandó fogak egészséges fejlődésének biztosítása, illetve a tejfog egészségének helyreállítása, vagy a sérülés ellátása.